Miért érdemes kerülni bizonyos élelmiszereket

post-featured-image

Bizonyára hallottál már olyanról, hogy ha valaki elhagyott az étrendjéből ezt-azt akkor jobban érezte magát vagy éppen enyhültek bizonyos panaszai, lefogyott stb.  Én személy szerint nagyon nagy potenciált látok abban, hogy ha egyes élelmiszereket teljesen kizárunk az étrendünkből.

Egy élelmiszer biológus professzor akire nagyon felnézek és rengeteget tanultam tőle azt mondta nekem egyik képzésen, hogy  a világ szinte minden táplálkozás szakértője egyetért azzal, hogy a glutént és a tejtermékeket kizárjuk az étrendünkből az óriási előnyt jelenthet egészségügyi szempontból.  Ezt osztják a japán a holland az amerikai kutatók is,  és e tekintetben egy az álláspontjuk.

„Most jön az a kérdés, hogy miért hagynám én el ezt vagy azt hiszen tök jól érzem magam nincsen semmi komolyabb panaszom, fejem is csak ritkán fáj, székletem is többé kevésbé rendszeres, bőröm időnként viszket  meg száraz de nem jelentős….ki lehet bírni. „

Dr. Perlmutternek van egy nagyon jó hasonlata erre. Képzeld el, hogy ha beledobunk egy békát a forró vízzel teli serpenyőbe akkor rögtön kiugrik onnét. De ha a békát belerakjuk egy hideg vizes serpenyőbe és nagyon lassan melegíteni kezdjük a vizet, akkor a béka szépen lassan megfő anélkül, hogy kiugorna a vízből.

Tehát a valamit szépen lassan érkezik ahhoz hozzászokunk……legyen az jó vagy rossz.

Fiatal korunkban tízen vagy huszonévesen szinte bármit megehettünk. Nem híztunk, nem voltak emésztési panaszaink, nem okozott problémát egyetlen étel elfogyasztása sem. Egyszerűen nem foglalkoztunk az étkezéssel,  mert nem éreztük a szükségét.  Azt ettük, amit otthon éppen elénk tettek vagy amit csak megkívántunk és a boltban megvettük.

Egyes ételek negatív hatásai már korábban is zajlottak, csak fiatalon csúcsgépezetként olyan magas hatásfokkal működött minden a szervezetünkben, hogy a terhelő élelmiszerek negatív hatásai nem, vagy csak kis mértékben bontakoztak ki.

Individuális sajátosságoktól függetlenül most felsorolok néhány élelmiszert és azok szervezetünkre káros hatásait.

Cukor , cukoralkoholok és mesterséges édesítők- aszpartám, sztévia, xilit, szacharin, ciklamát, aceszulfám-K, szukralóz.   Az aszpartámnak 90 bizonyított mellékhatása van. De ami a legnagyobb probléma a kalóriamentes cukrokkal és az embereknek általában fogalma nincs róla az a következő:

Mivel kalóriatartalmuk gyakorlatilag nulla a vércukorra nincsenek hatással, de a inzulint a hasnyálmirigy az édes íz hatására ugyanúgy fog termelni. Ennek az lesz az eredménye, hogy a sejtek a vérben keringő vércukrot kiszippantják és kialakul egy stresszhelyzet.  Az agy energiaellátása akadozni kezdhet, és olyan jeleket fog kiküldeni, hogy nagyon gyorsan együnk meg valamit édeset vagy kalóriadúsat mert nem lesz ez így jó.  Gyakorlatilag minél több kalóriamentes cukrot, mesterséges vagy egészségesebbnek beállított cukrot fogyasztasz annál többet fogsz enni és annál többet hízol. A zéró kólától sem fogyott le senki és a cukorpótlók bevezetése után  sem lett egészségesebb a társadalom.

Anyagcsere és szervi működés szinten a sertések nagyon közel állnak hozzánk. Ezen állatok, hízlalására is egy nagyon jól bevált módszer a szacharin vagy más több 100 x édesebb mesterséges édesítő adása, aminek hatására az állatok képesek a többszörösét elfogyasztani az optimális adagnak (szépen felhíznak és a metabolikus szindróma állapotába kerülnek)
A fruktóz magas bevitele sem túl áldásos mert csakis a máj glikogénraktárait képes feltölteni az izmokét nem.  Közvetlenül nem hat a leptinre, tehát nem érzünk tőle jóllakottságot. Többletbevitel esetén trigliceriddé alakul és a laborleleteidben egyértelműen látható lesz a magas vérzsír szint. Erre a doki azt fogja mondani, hogy egyél kevesebb zsiradékot, de igazából az égvilágon semmi köze nincs a zsírbevitelhez, hanem az egyszerű szénhidrátokban gazdag étkezés okozza.

  • fruktóz glükóz szirup (kukoricaszirup)
    Az élelmiszer ipari megtévesztések szent gráljának szoktam nevezni. A cukorról kb. mindenki tudja már, hogy káros és ha eljutott a fogyasztó addig, hogy megnézi az étel összetételét akkor nagyobb eséllyel veszi meg azt az élelmiszert, amiben nincs cukor.  Ezzel a trükkel hatalmasat szakít az élelmiszeripar mert a kukoricaszirup olcsóbb, mint a sima cukor és többszörösen édesebb is.  2 legyet ütnek egy csapásra.Szinte minden előcsomagolt élelmiszerben, kekszekben, gyermekédességekben,  üdítőitalokban megbújik, és aki ilyeneket fogyaszt, annak a napi bevitele simán meghaladja a 40-50 grammot is. (fél liter kólában van 66 g cukor van aminek pont a fele fruktóz)
    Hatásai: Hivatalos vélemény szerint a glükóz-fruktóz szirup elbutuláshoz vezethet. A Journal of Physiology folyóiratban megjelent tanulmány az első amely bebizonyítja, hogy a magas fruktóz tartalmú kukorica szirupban gazdag étrend akadályozza az agy működését, különösen a memória és a tanulás területén.Gyakran tartalmaz higanyt ami élettanilag egy brutális méreg.  A kukoricaszirup gátolja a tápanyagok felszívódását, megköti a kalciumot, felborítja a bélflórát és a kedvez a patogén törzseknek a vastagbélben, negatívan hat az idegrendszer fejlődésére és működésére, látászavarokat okoz, migrénes fejfájást, állandó álmosságot , fekélyeket stb.
  • Glutén
    Bizonyára mindenki hallott már a gluténről mert egyre több a glutén érzékenyek száma az emberek közt. Mi is ez a glutén? Próbálom nagyon egyszerűen elmondani. A glutén az egy olyan anyag (fehérje) amit a magvak, gabonafélék azért termelnek , hogy egyes kártevők, bogarak ne egyék meg az ő termésüket és egyben reprodukciós eszközüket a magot.  Minden gabonaféle túl szeretne élni és ehhez el kell, hogy szórja a magját.  Ezt úgy érik el a gabonafélék, és más növények is, hogy  antinutritív anyagokat termelnek.Antinutritív anyagok nem csak a gabonafélékben hanem egyes éretlen gyümölcsökben, zöldségekben szintén előfordulnak. Nem fogom őket most tovább bontani  (fitinsavakra, oxalsavra, antivitaminokra stb.)Hatásaik :-Megkötnek bizonyos tápanyagokat melyeknek fel kéne szívódniuk, hogy tápláljanak minket
    -Károsítják a bélfalat és csökkenteni képesek ezáltal az emésztés hatékonyságát.
    Gátolni képesek egyes enzimeket és emiatt szintén emésztetlenül maradnak egyes tápanyagok amik továbbhaladva a bélrendszerben puffadást okozhatnak.
    -A glutén emésztése a ragacsosságából kifolyólag brutál megterhelő a belek számára. Egyes kutatások szerint a glutén 10-15 napig is megbújik a bélbolyhokban, ahol hosszú távon boholypusztulást is okozhat.  A bélfalon sebek keletkezhetnek és emésztetlen fehérjék juthatnak a véráramba amire a szervezet antitesteket termel és allergiák formájában jelentkeznek a tünetek.
    -A glutén molekulái azonos illetve nagyon hasonló molekulákat tartalmaznak mint a pajzsmirigyünk állománya. Ha fellép a glutén ellen az immunrendszer akkor kialakulhat autoimmunitás is. Az autoimmun pajzsmirigy gyulladás manapság nem ritka.

    A gluténnél még megemlíteném, hogy a mai agyon nemesített gabonákban 40 x annyi glutén tartalom van mint 20 évvel ezelőtt. Ez a nagyobb hozam miatt van. Minél több mag él egy négyzetméteren túl, annál nagyobb a hozam. Minél agresszívebb anyagokat termel egy növény védekezésként annál túlélőbbé válik.
    -Glutén manapság nem csak a búzában, rozsban árpában van hanem élelmiszer adalékként is használják mint állományjavító/fokozó. Keverik húsokba, szószokba, mártásokba feldolgozott élelmiszerekbe stb.  Egyes ipari ragasztók alapanyagaként is használják.
    – Opiát receptorokra is hatással van és ezért hördül fel kb. mindenki annak hatására, hogy el kéne hagyni a glutént. Olyan függőséget képes okozni, mint más opiát vegyületek vagy drogok.
  • Kávé. A kávé egy élénkítő serkentő, hatású stimuláns. Ebből az kéne, hogy következzen ,hogy akik rendszeres kávé fogyasztók azok az optimális járástartományuk felett működnek.
    Egész nap éberek, jó a mentális fókuszuk, teljesítőképességük magas. Nem ez nem így van.
    Sőt. 

    A kávézók azok, akik folyamatosan energiahiányosak, nehezen ébrednek, nem képesek elindítani a napjukat a kávé nélkül és nap közben többször is lehangoltak.
    A koffein pillanatnyi hatásai nagyon figyelemre méltóak: Úgy állítja be az embernél a stresszre való készültséget, hogy gyakorlatilag semmilyen stressz nincs körülötte amiért ez indokolt lenne.
    Érszűkítő hatás, szimpatikus idegrendszer aktiváció, pulzusemelkedés, nagy adag cukor kioldása a májból, vízhajtó hatású, növeli a gyomorsav és a pepszin termelést,  adrenalint és kortizol hormont  juttat a véráramba.
    -Az emberi szervezet nagyon rövid idő alatt toleránssá és függőjévé válik a koffeinnek.

A felső ábrán az optimális kortizol szint és lefutás látható. Az alsón pedig egy már kávéhoz alkalmazkodott egyén kortizol termelésének és lefutásának görbéjét rajzoltam be pirossal. Az alsó ábra azt szemlélteti, hogy gyakorlatilag nem fog tudni koffein nélkül felébredni az az ember aki ehhez szoktatta magát mert a hormontermelő szervei már másképpen dolgoznak mint az természetes lenne.
kortizol_graf

 

A koffein felezési ideje 10-12 óra az azt jelenti, hogy ha egy csésze kávét megiszol ami kb. 70-180 mg koffeint tartalmaz akkor a véredben még 10 óra múlva is ennek a mennyiségnek a fele fog keringeni. Mivel a tolerancia már kialakult a pozitív hatás már nem érezhető csak nagyon rövid ideig (1 óra kb.).

Mit csinál a kávé  függő ember étkezés után ? Megiszik egy kávét…..
Egy óriási merénylet önmaga ellen,  mert nem fogja valósan érezni azt a hatást amit a rosszul összeállított étkezés művelne vele. Tehát nem fog bepunnyadni mert rögtön rátolja a kávét és éber lesz még pár órán át….Aztán jöhet az új kávé és  ezzel megvan az ördögi kör.

A kávéfüggők előszeretettel érvelnek a jótékony antioxidáns tartalom mellett. Az linkelt táblázatban jól látható, hogy mennyire silány e tekintetben a kávé. 

  • Tej – A tejtermékeknek van értéke. A tejtermékekben elszaporodó baktériumok jótékonyan hathatnak bizonyos folyamatainkra. DE…. Amit ma a boltokban veszünk annak csak a színe hasonlít a tejhez, beltartalmát tekintve minden értéktől megfosztott folyadékról beszélünk.
    IMG_4204A tejzsír a levegővel való érintkezéskor és magasnyomású kezelés során oxidálódott koleszterinné válik. A természetes folyamat során, mikor az anyatejet a gyermek vagy éppen a borjú szopja az anya emlőjéből a tej teljesen sterilen jut át az emésztőrendszerébe azokkal az enzimekkel együtt melyek a bontáshoz szükségesek.
  • Mindazok mellett, hogy allergiákra hajlamosít nyákosít és teljesen természetellenes, hogy az anyatejről való leválasztás után az ember tejet fogyasszon a kalcium tartalom mítoszról szeretnék beszélni. A tejipar és e köré épülő lobbi óriási és 10 emberből 9,9 azt hiszi, hogy ha nem fogyaszt tejtermékeket akkor kalciumhiány lép fel a szervezetében és csontritkulása lesz.
  • Vannak olyan népek főleg afrikában de más természeti népek is akik egyáltalán nem fogyasztanak tejet és más tejterméket sem. Statisztika szerint naponta 350 mg kalciumot vesznek magukhoz. Az amerikai tejfogyasztó nők átlagosan 1400 mg kacliumot vesznek magukhoz naponta. Terhesség után az amerikai nők nagyon nagy része szenved csontritkulásban és a tejet nem fogyasztó népek körében ez a szám közel áll a nullához. Pedig ők negyede annyi kalciumot sem visznek be naponta.Mi állhat emögött? A fehérjetúlevés minden állati eredetű forrásból bizonyos veszélyeket rejteget, de sokkal rosszabb a helyzet ha magas a kazein bevitele. A kazeint a népesség nagy része nem képes optimálisan lebontani, mert hiányzik a bontásához szükséges enzim közeg.
  • Az emésztetlen nyákos (melegágya a vírusoknak) tejfehérje gyulladást, savasodást okozva brutális terhet ró a szervezetre és ennek helyreállításához vitaminok, antioxidánsok különféle nyomelemek és nem utolsó sorban a kalcium szükséges. Gyakorlatilag az a kalcium sem lesz elég amit a tej tartalmaz hanem a saját csontkészletből szükséges, hogy kivonja a szervezet és ezúton képes kompenzálni a savasodást és csökkenteni a gyulladást. A mechanizmusok melyek a kalcium beépítéséért felelősek szintén zavart szenvednek és hiába viszünk be többletkalciumot, ha a szervezet egyszerűen képtelen lesz beépíteni azt.
  • Fontos, hogy megemlítsem azt is, hogy a tehéntej szerkezeti összetétele teljesen eltér az anyatejtől. Ha csak a fehérjetartalmát vesszük összehasonlításképpen. Az anyatej fehérjetartalma 1,2 mg/L a tehéntejé pedig 3,3 mg/L. Nem véletlenül van ez így hiszen az ember a saját testsúlyát 120 nap alatt duplázza meg a születéstől számítva a borjú pedig 47 nap alatt teszi meg ugyanezt. A  tehéntejjel táplált vagy hozzátáplált gyermekek körében jóval magasabb az egészségügyi panaszok aránya (felső légúti, emésztőrendszeri, allergiás panaszok, viselkedészavar,  autizmus, ).
  • A glutén esetében feljebb említettem, hogy függőséget okozó mert hatással van az opiát receptorokra. A tejben található kazein emésztése során szintén olyan fehérjetöredékek jönnek létre (casomorphin) amelyek opioid hatásúak. Közvetlenül hatnak az idegrendszerre és még egy felnőtt is nagyon nehezen tudja letenni a tejet a gyerekekről pedig nem is beszélve.Azt javaslom tégy egy próbát és kerüld el a felsorolt élelmiszereket legalább egy hónapig. Kezdődjön így az életmódváltásod.Sok sikert kívánok.

2 Replies on “Miért érdemes kerülni bizonyos élelmiszereket”

  • L feb 06, 2017 at 02:42 du.

    akkor végül is melyik az egészségesebb (kevésbé káros)? egy édesítő szeres csoki vagy ugyanez rendes cukorral

    ez az ízre jelentkező reakció más anyagoknál is előfordulhat?
    pl. ha egy koffeines tea felpörget, akkor nem egy koffeines gyümölcs tea is be tudja csapni a szervezetet?

  • Árpi feb 11, 2017 at 09:23 du.

    1 -2 kocka csoki esetében teljesen mindegy mert nem számottevő mennyiség. Egész táblánál viszont mindkettőnek megvannak a súlyos következményei rendszeres fogyasztás esetén.

    Az édes íz kiváltja az inzulin emelkedést. A szakirodalom azt mondja, hogy az eritritnél és a glicinnél ez nem így van.

    A koffein pörget, mindegy miből jön. A koffein az a kávéban is koffein a csokiban is koffein és a minőségi zöld teákban is. Purinvázas alkaloid, hatásai ismertek nézz utána nyugodtan…

Comments are closed